2012. április 6., péntek

Egis osztalék 2012: Egis osztalék összeg 2012

A gyógyszergyár 126,45 milliárd forintos árbevételt ért el a 2010-2011-es üzleti évben. Az adózott eredmény közel 17 milliárd forint volt. A 120 forintos osztalék 0,7%-os osztalékhozamot jelent, ami az osztalék részvényenkénti értékének és a részvény árfolyamának arányát mutatja. Az osztalék névértékre vetítve 12%-os, a kifizetett összeg 934 millió forint. A cég 50,9%-ban francia tulajdonban van, tulajdonosa a Servier. Az Egis Nyrt bővíteni tudta forgalmát minden fő piacán; bevétele 8%-kal növekedett. A növekedéshez nagyban hozzájárult, hogy a cég 8 új terméket vitt piacra. Ugyancsak nőtt az export, a 10%-os növekedéssel majdnem 346 millió EUR bevétel keletkezett.

Az export fontosságát mutatja, hogy az az árbevétel 73%-át tette ki. A cég nyeresége viszont 19%-kal csökkent az előző üzleti év nyereségéhez képest. Fontos megemlíteni, hogy a cég nagyon jelentős összeget szán kutatás-fejlesztésre. A 2010-2011-es üzleti évben 11,6 milliárd forintot költött erre a célra, ami 7%-kal haladja meg az előző évi összeget, és ami az árbevételének 9%-át teszi ki. Amint az fentiekből kitűnik, a mutatók – a nyereség kivételével – mind növekedtek. Ezek együtt hatása hozta azt az eredményt, hogy az osztalék azonos az előző évekével, azaz 120 forinton maradt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése