2013. március 28., csütörtök

ÁNYK 1253:a NAV elektronikus kitöltőprogramja

ÁNYK - 1253                      
Aki elektronikusan szeretné kitölteni az adóbevallását, annak a saját számítógépére kell telepítenie egy programot, amelynek a neve is elrettentő: Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK). A mostani fejlesztés lényege, hogy a magánszemély adózóknak ezután már nem kell külön előkeríteniük a NAV honlapjáról az 1253-as számú űrlapot az ÁNYK-hoz, hanem egyszerre telepíthetik a kettőt.
Forrás: NAV
Ennyit nyertünk: három telepítés helyett egy
Ahhoz, hogy a számítógépen egyáltalán fusson az ÁNYK, telepíteni kell a Java programot is. Ez az a gyakran használt programozási nyelv, amelyre az amerikai kormány figyelmeztetést adott ki, és azt javasolták, hogy a felhasználók kapcsolják ki. Hackerek ugyanis megtalálták a módját, hogy a biztonsági réseken keresztül weboldalakat is meg tudjanak fertőzni, és az oldalakra látogatók számítógépére rosszindulatú szoftvereket telepítsenek. A Java résein keresztül törtek be többek közt a Facebook és az Apple rendszerébe is.
Ilyen háttérrel elég ijesztőnek tűnik, hogy a NAV még mindig a Java-technológiára alapozva kéri be az internetes adóbevallásokat. Aki a szakportálok javaslatai alapján eltávolította a Javát, az a bevallás leadásához újra fel kell hogy telepítse azt egy nagyjából harminc megabájtos program letöltésével. Ha ez megtörtént, a NAV honlapján manuálisan kell bepipálni egy kis négyzetet, jelezve, hogy a Java már a számítógépen van, folytatódhat a beüzemelés.
Nem sokat segít az ellenőrzés
A NAV honlapján található "ÁNYK - 1253 és aktív súgó telepítése" arra utal, hogy interaktív segítséget kapunk a kitöltéshez, valójában ez nem aktív, csak hagyományos passzív súgó. Az F1 billentyű lenyomására az a kitöltési útmutató jelenik meg, amelyet papíron is ki szoktak postázni, az F2-es gombra pedig a beállítások jelennek meg.
A NAV az új szolgáltatás előnyének azt nevezte, hogy "nem igényel számítástechnikai és idegen nyelvi ismereteket, a program bármikor újraindítható és futtatható" - ez azonban egy mai programtól nem különleges elvárás.
Forrás: NAV
Megmondja, de nem mutatja, hol a hiba
A felület a hagyományos papír űrlapokat idézi, lényegében ugyanazzal a sémával találkozunk, mint ha a papírt látnánk, ami egy számítógépes felület esetében nem feltétlenül jó. Onnantól, hogy elindítottuk a programot, ugyanazzal a felülettel találkozunk, mint eddig. A felhasználók életét már az is megkönnyítené, hogy ha már az Ügyfélkapun regisztrált valaki (az okmányirodában), akkor a profilba belépve a személyes adatokat beszívja a kitöltőrendszer is. Ennek híján a lakcímtől az anyja nevéig nekünk kell ezeket megadni.
Miután beírtuk a megfelelő sorokba a megfelelő számokat, ellenőrizhetjük, hogy követtünk-e el hibát, vagy kihagytunk-e rubrikát, amit nem kellett volna. Ez az ellenőrzés viszont nem képes színnel jelölni a hibásan kitöltött rubrikákat, csak egy felnyíló ablakban írja ki, hogy melyik űrlapon kell keresnünk, vagyis magunknak kell kikutatni, hol rontottuk el. A lapszám és hibakód önmagában is elég ijesztő, sokat segítene, ha legalább a hibára lehetne ugrani, ha rákattintunk a hibakódra - ezt azonban nem tudja a rendszer. Ha elkészült a hibátlan bevallás, ki lehet nyomtatni, vagy az ügyfélkapun keresztül is be lehet küldeni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése