Népszerű bejegyzések

2013. május 21., kedd

Adóbevallás 2013 ma éjfélig ! Kedd éjfélig le kell adni a tavalyi évről készített adóbevallásunkat

Kedd éjfélig le kell adni a tavalyi évről készített adóbevallásunkat, de az adózók negyede hagyta ezt az utolsó napra. Aki nem vall, akár 200 ezer forintos büntetést is kaphat, és nem rendelkezhet az adója 1+1 százalékáról. A leggyakoribb hibák elemi figyelmetlenségekből fakadnak, mint például, hogy nem írjuk alá az összes szükséges helyen, vagy a bankszámlánk számát írjuk rosszul, rossz helyre vagy sehova. Ha 150 ezer forintnál kevesebbel tartozunk, kérhetünk részletfizetést. Ha járna, de nem jön az adóvisszatérítés, érdemes rákérdezni, hátha csak elsikkadt.

Legkésőbb kedden le kell adni az adóbevallást, és a hazai szokások szerint százezrek fogják az utolsó pillanatban kitölteni a vonatkozó ívet. Lehet, hogy a sietségnek is betudható, de nagyon sokan hibáznak a kitöltéssel, pedig rengeteg kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, ha pontosan és megfelelően kitöltve adjuk le a bevallást.

A leggyakoribb hibák egyszerűek, a leggyakoribb például, hogy nem írjuk alá a bevallásunkat (több helyen is szükséges), de az is sokszor előfordul, hogy nem jelöljük meg, hogy visszaigénylés jár, rosszul adjuk meg a bankszámlánk számát vagy a lakcímünket (vagy meg se adjuk), esetleg a gyerekkedvezményt felejtjük el felírni a nyomtatványra. Meglepő, de sokan egyszerűen visszaküldik a kitöltetlen bevallólapot. A túlbuzgók kitöltetik a munkáltatójukkal, aztán beadják ők is külön az adóbevallásukat, ami szintén nem jó megoldás.

Hiánypótlást is kérhetnek

A hibásan kitöltött bevallásokat kétféleképpen lehet javítani. Egyrészt a számítási hibát és más hasonló elírást, mint az fent említett névelírást maga az adóhatóság kijavítja, és ha ez a javítás az adó-visszatérítés összegét érinti, a kijavítástól számított 30 napon belül a NAV értesít bennünket. Ilyenkor nem az általunk igényelt összeget, hanem  a már javítottat kapjuk a számlánkra.
ado
Másrészt, ha nélkülünk nem javítható a bevallás, az adóhatóság határidő megjelölésével hiánypótlásra szólít fel. Ilyenkor a kiutalásra nyitva álló 30 nap a bevallás kijavításának napjától kezdődik.
Az adóhatóság egyébként nem mindig, de a legtöbbször tájékoztat bennünket az adóvisszatérítési kiutalás elmaradásáról és annak okáról. Így például adóhatósági javításnál a visszatérítendő összeg változásáról, a hiánypótlás szükségességéről, illetve arról, ha a pénzt valami miatt visszatartják. Akkor sem utalnak, ha adótartozásunk vagy más köztartozásunk van, ilyenkor a NAV visszatarthatja az utalást és levonhatja az államot megillető összeget.

Részletben is fizethetünk

Sokan elfeledkeznek róla, hogy ha 150 ezer forintnál kevesebb adót kell befizetni, akkor pótlékmentes részletfizetést lehet kérni, akár 6 hónapra is. Ekkor május 21-ig kell befizetni az első részletet, a program pedig jelzi, hogy mi a többi részlet határideje. A bevallásokat – a pünkösd hétfői munkaszüneti nap miatt – május 21-ig kell postára adni vagy a NAV ügyfélszolgálatán leadni.
Azt is jó tudni, hogy 5 évig meg kell őriznünk minden igazolást, így a mostani adóbevallásunkat, jövedelemigazolásainkat és kapcsolódó egyéb iratainkat, mert 2018. december 31-ig bármikor újra elkérheti az állam.

Ha számítunk adóvisszatérítésre, de ha a bevallás elküldésétől számított 40 napon túl sem utalnak és tájékoztatást sem kapunk, akkor érdemes érdeklődni az ügyfélszolgálatokon vagy a megfelelő PIN kóddal a 06-40/ 20-21-22-es számon. Hiba ugyanis mindenhol, még a NAV-nál is előfordulhat.