A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2013. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2013. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 15., hétfő

Cafeteria és ajándékutalvány adózása

Az idén a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP), valamint az Erzsébet utalvány volt a cafeteria-rendszer legnépszerűbb eleme, és míg nyugdíjpénztári juttatást egyre kevesebben választanak - derül ki a c1 cafeteria, béren kívüli juttatási rendszereket működtető cég legfrissebb felméréséből.


A juttatások népszerűségét vizsgáló elemzés a c1 cafeteria szoftverben nyilvántartott több mint 30 000 munkavállaló aktuális cafeteria nyilatkozata alapján készült. A cég csütörtöki közleménye szerint 2013-ban a SZÉP kártya 28,4 százalékos részesedésével megőrizte vezető helyét, az Erzsébet utalvány pedig szorosan felzárkózott mögé 25,9 százalékkal az ajándékutalványok messze lemaradtak. A SZÉP kártya elsősége nem volt meglepetés a népszerűségi listán, de figyelemre méltó, hogy az Erzsébet utalvány a tavalyi ötödik helyről a másodikra jött fel.
A c1 cafeteria szerint ez azért is meglepően jó eredmény, mert míg SZÉP kártyát éves szinten akár 450 000 forint értékben lehet igényelni étkezés mellett szállásra és szabadidős tevékenységre is, addig a hagyományos étkezési Erzsébet utalványt legfeljebb 96 000 forint értékben, kizárólag étkezésre lehet használni.
Harmadik a népszerűségi listán az egészségpénztár; ezt a megkérdezettek 16,2 százaléka választotta a tavalyi 23,3 százalékkal, majd a helyi közlekedés következik 12,4 százalékos aránnyal. Nyugdíjpénztárt a megkérdezettek 9,5 százaléka kért, míg tavaly még 15,8 százalék.


Az Erzsébet utalvány elsősorban a pénztárak rovására tudott az idén erősödni - hívja fel a figyelmet a c1 cafeteria. Hozzáfűzik: ez két éves távlatból tekintve nem is meglepő, hiszen a melegétel-utalvány tavaly megszűnt adókedvezménye és az újonnan induló Erzsébet utalvány körüli bizonytalanságok következtében a dolgozók tavaly a kereteiket egyebek között a biztosabbnak ítélt egészségpénztárakba irányították.
A pénzek átirányítása azonban átmenetinek bizonyult, mert az Erzsébet utalványnak egy év alatt sikerült kiépítenie a szükséges működési feltételeket, és elnyerni a dolgozók bizalmát. Így az elvándorolt pénzek az idén visszaáramlottak az étkezési célú felhasználáshoz, mindenekelőtt az Erzsébet utalványhoz.
Ezzel az egészségpénztár és a helyi közlekedés súlya is visszatért a két évvel ezelőtti szintekre, míg a nyugdíjpénztár súlyának több mint 40 százalékát veszítette el két év alatt.
A hatodik helyre erősödött a sorrendben a lakáscélú támogatás, amely népszerűsége megnégyszereződött ugyan tavaly óta, de még így is 1,5 százalék alatt maradt.A juttatásokat a felhasználás célja szerint vizsgálva kiderül, hogy az étkezési célú felhasználás igen magas, 45,3 százalék. A SZÉP alszámlák megoszlása is az étkezések elsődlegességét tükrözi, hiszen az idén vendéglátás alszámlára érkezett a SZÉP juttatások közel kétharmada, 63 százaléka. Ténylegesen azonban még ennél is nagyobb lehet az étkezés aránya, ha figyelembe vesszük, hogy a szálláshely alszámla egyenlege szálláshelyen való étkezésre is felhasználható.

Miért maradtak le az ajándékutalványok ? Ezért :

A törvényi háttér rövid kivonata:

  • A korlátlan értékben adható juttatás adója: 51,17%
  • Emellett akár csekély értékű ajándékként is adható évente három alkalommal a minimálbér 10%-ának erejéig, azaz 3*9 800 Ft értékben a munkavállalóknak, illetve közeli hozzátartozóiknak 51,17%-os adó mellett.
  • A korlátlan értékben adható juttatás szabályait az Szja törvény 70. § (1a) bekezdése tartalmazza.
  • Az Szja törvény 70. § (3) bekezdése tartalmazza a csekély értékű ajándék juttatásának szabályait.


Jogszabályok:

  • 70. § (1) Egyes meghatározott juttatásnak minősül
    • a) a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés vagy más szolgáltatás révén a magánszemélynek juttatott adóköteles jövedelem;
    • b) a kifizető tevékenységének ellátása érdekében biztosított helyi és távolsági távbeszélő-szolgáltatás, mobiltelefon-szolgáltatás, továbbá az Internet-protokollt alkalmazó beszédcélú adatátvitel-szolgáltatás (az előbbi szolgáltatások együtt: telefonszolgáltatás) magáncélú használata címén meghatározott adóköteles jövedelem;
    • c) a kifizető által magánszemély javára kötött személybiztosítási szerződés alapján kifizető által fizetett adóköteles biztosítási díj.

2013. április 4., csütörtök

Furcsa adóbevallás a NAV-nál

Rendhagyó adóbevallás: jelnyelvi tolmácsokkal segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a siketeknek és nagyothallóknak. A hatóság egyik budapesti ügyfélszolgálatán a héten először volt erre lehetőség. Áprilistól pedig a Szépművészeti Múzeum is akadálymentes lesz. Mobiltelefonos tárlatvezetéssel jelnyelven kaphatnak információt a nagyothallók.
A nagyothalló emberek szerint az adóbevallásnál különösen nehéz dolguk volt eddig. Az adóhatóság budapesti ügyfélszolgálatán most először tartottak rendkívüli ügyfélfogadást. A jövőben is számíthatnak rá a kedves adózók, hogy segítjük a kommunikációt – mondta a Híradónak Németh Gabriella szóvivő.
Áprilistól a Szépművészeti Múzeum is jelnyelvi tárlatvezetéssel várja a siket és nagyothalló látogatókat. Az okostelefonra letölthető alkalmazás egyedülálló Európában, így nincs szükség jeltolmácsra sem.A Szépművészeti Múzeum állandó kiállításának közel fele akadálymentesítve lett, a cél pedig, hogy más múzeumokat is bevonjunk ebbe a folyamatba – közölte Bonecz Ervin, a 90 decibel Project ügyvezetője. Így például a Nemzeti Galériához, a Nemzeti Múzeumhoz vagy akár a pécsi Zsolnay Negyedhez is készítenének hasonló alkalmazást.

2013. január 2., szerda

2013-as adócsomag

A 2013-as adócsomag egyik kellemes meglepetése sok vállalat számára, hogy az adóhatóság nem törli automatikusan azoknak a vállalkozásoknak az adószámát, amelyek elmulasztották kitölteni és időben visszaküldeni a KOCKERD (kockázatelemzést szolgáló) kérdőívet. A „bűnbánók” akár bocsánatot is nyerhetnek, amennyiben február 15-ig pótolják mulasztásukat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal új vállalkozás indításakor, létező cégek esetében pedig a többségi tulajdonos vagy ügyvezető változásakor folytathat le kockázati eljárást, amely a 38 kérdésből álló KOCKERD kitöltését jelenti. A jelenlegi szabályozás szerint azoknál a cégeknél, amelyek a kérdőívet a 10 napos határidőre nem küldték vissza, és nem tudták a késést „hitelt érdemlően” indokolni, az adóhivatal automatikusan elindította az adószámtörlési eljárását. Lapunk szakmai körökből származó információi szerint legalább kétezer vállalkozás jutott erre a sorsra 2012-ben; a „mellékbüntetés” az, hogy a cég ügyvezetője, tagja 5 évig nem, új vállalkozást nem alapíthat, hasonló tisztséget nem vállalhat. Az adóhatóság kérdőív lábbal tiporja a közigazgatási szabályok által diktált együttműködési és hatékonysági előírásokat – véli Ruszin Zsolt, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesületének alelnöke. Az ügyféltől a hivatal által már ismert adatokat kérnek, ráadásul a számviteli szabályokhoz képest jóval hamarabbi könyvelést követelnek meg, miközben egy-egy kérdőív elbírálásán fél évig piszmognak a revizorok, aztán hajmeresztő tévedések mentén kitalálják, hogy az ügyfél fokozott adóhatósági felügyeletre szorul – indokolja ítéletét a szakember. Míg a jogalkotói szándék a tartalmi téren jóval hatékonyabb megközelítést helyezi előtérbe, addig a NAV munkatársai nemzetgazdaság-ellenes gyakorlatukkal és tájékozatlanságukkal kiemelkedően magas kárt okoztak a válság hatásaival nehezen megbirkózó vállalkozásoknak - értékelt Ruszin Zsolt.
Az új szabályozás szerint a NAV csak abban az esetben törli az adószámot, ha az adózó az ismételt felszólítást követően sem küldi vissza a megadott határidőre a kérdőívet. (Büntetést persze kiszabhatnak, amelynek összege félmillió forint is lehet.) A már megszüntetett adószámú cégek február közepéig pótolhatják a mulasztást, és ha megteszik, akkor a NAV visszavonja az adószámmegszüntető határozatot. Pozitív hír a szabályozás változása, különösen annak fényében, hogy a KOCKERD miatt számos, régóta működő céget is végelszámolni kellett volna – mondta lapunknak Nyári Zsolt, a Mazars senior adómenedzsere. A szakember emlékeztetett: sok olyan cég volt, amely a nyári szabadságok idején kapta meg a felszólítást, amikor az adatok összegyűjtése különösen nehéz feladatot jelentett vagy a kérdésekben kompetens személy éppen szabadságon volt. Amennyiben a NAV visszavonja az adószámmegszüntetésről hozott határozatot, úgy az áfalevonás tekintetében is változik a helyzet. Ekkor ugyanis az adószám megszüntetése utáni időszakban a társaság által befogadott számlák áfatartalmát a társaság, az általa kiállított számlák áfáját pedig a vevő levonhatja – amire a visszavonás nélkül egyik félnek sem lenne lehetősége, magyarázta Nyári Zsolt.

2012. november 13., kedd

adózás 2013: finisben a 2013-as adóváltozások !

A parlamentben hétfőn késő este szavaztak a módosító indítványokról, így már körvonalazódnak a jövő évi adóváltozások. Finomhangolják a katát és a kivát, és az októberben bejelentett egyenlegjavító program intézkedései is megjelennek az adójogszabályokban. Emelkedik a tranzakciós illeték, viszont kevésbé nőnek a cafeteria közterhei és az iparűzési adóalap meghatározása csak a nagyobb árbevételű cégeknél változik.Egy másik módosítás az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében megszünteti azt a kötelezettséget, amely szerint a kisadózó vállalkozások a bejelentett kisadózók címének megváltozását is kötelesek lennének bejelenteni az állami adóhatósághoz. A módosító javaslat megállapítja, hogy ha a kisadózó vállalkozás a tételes adót nem köteles a naptári év minden hónapjára megfizetni – például mert a kisadózó egész hónapban táppénzen volt – akkor a 6 millió forintos bevételi határ összegét az adófizetési kötelezettséggel érintett hónapok száma alapján lehet megállapítani: minden hónap, amely után a kisadózó vállalkozás tételes adót köteles fizetni, 500 ezer forinttal növeli a bevételi határt. A módosítás egyértelműsíti, hogy a kisvállalati adó (kiva) alanyai a számviteli törvény hatálya alá tartoznak, azaz a beszámolási, könyvvezetési és egyéb számviteli kötelezettségeiket a számviteli törvény alapján és azzal összhangban kell teljesíteniük. Azok a vállalkozások is lehetnek kiva-alanyok, amelyek az adott adóévben újonnan alakulnak, azaz a kisvállalati adó évközi választása is megengedett lesz. Az újonnan létrejövő vállalkozások adóalanyisága a társasági szerződés közokiratba foglalásának, ellenjegyzésének napjával, az első jognyilatkozat megtételének napjával, illetve az adott vállalkozás alapítását szabályozó jogszabály szerinti nappal jön létre. Az adóalanyiság létrejöttének feltétele, hogy az újonnan alakuló vállalkozás a törvény által meghatározott határidőn belül bejelentse az adóhatóságnak a kisvállalati adó szerinti adóalanyiság választását. A kisvállalati adó pénzforgalmi szemléletével összhangban a módosító javaslat biztosítja, hogy az újonnan beszerzett, előállított vagy még korábban használatba nem vett tárgyi eszközök, szellemi termékek és kísérleti fejlesztés aktivált értékéhez kapcsolódó adóévi kifizetések összegét figyelembe lehessen venni csökkentő tételként a következő adóévek adóalapjának megállapítása során, függetlenül attól, hogy az adott eszköz aktiválásra került-e az adóévben. A kisvállalati adó alanyai az adóalanyiság első adóévében a megelőző időszakra vonatkozóan teljesített kiadásaik összegét nem vehetik majd figyelembe a kiva-adóalap megállapítása során. A módosító javaslat azt is pontosítja, hogy a kisvállalati adóalanyiság választására vonatkozó bejelentés jogszerűségének megállapítása során az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozásokra is figyelemmel kell lenni. Ezért az adóalanyiság akkor is megszűnik, ha a kisvállalati adóalany állami adó- vagy vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozása meghaladja az 1 millió forintot a vizsgált negyedévben.

Bérkalkulátor 2013 - Nettó - Bruttó bér kiszámítása 2013-évre


A Bérkalkulátor felkeresésekor minden érdeklődő megtalálja a számára fontos kérdésköröket, legyen az akár a bérek kérdése, akár a járulékok témaköre. Tájékozódhat a bérkompenzációról a kötelező béremelésről, a nyugdíjak alakulásáról. Oldalunkon a bérkalkulátor 2013 használatával már kiszámolhatók a bérek 2013-ra vonatkozóan, csak be kell ütni a bruttó fizetést és azonnal látni, mekkora lesz a nettó kereset. Az új adózási évben a nettó bér kalkulálási metódusa alapjaiban változik meg.

Kiszámoljuk Önnek a nettó jövedelmét a 16%-os adókulccsal és az SZJA rendszerét markánsan érintő változtatásokat figyelembe véve
A számítás közben figyelembe veszük többek között:
  • Az adójóváírás megszünését
  • Az egészségügyi járulék 6%-ról 7% ra való emelését
  • A szuperbruttó kivezetését 202.000 Ft bruttó fizetés alatt
  • Társadalombiztosítás járulákfizetési plafon emelését (járulék fizetési plafon változását)
  
A bérek 2013-ban szintén változhatnak a családi adókedvezmény függvényében, az  oldalon erről is minden fontos információ megtalálható. A kedvezmény igénybevételéhez meg kell felelni a törvényi elvárásoknak. Az érvényesítésre jövő ében is azoknak lesz lehetősége, akik a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) értelmében jogosultak a családi kedvezményre. A családi adókedvezmény értelmében az egy vagy két kedvezményezett eltartott esetében havonta és kedvezményezett eltartottanként 10.000 forinttal, három vagy több eltartott esetében 33.000 forinttal magasabb összegű nettó keresettel számolhat a család.
Nagyban befolyásolják majd a bért, a nettó keresetet a folyamatosan változó adójogszabályok, ezekről is bőséges információval szolgál a Bérkalkulátor, naprakész hírek, cikkek formájában. Vonatkozik ez például azokra a munkanélküliekre, akik vissza kívánnak kerülni a munkaerőpiacra, pályakezdőkre, gyermeket vállaló szülőkre, mivel, a hírek szerint mindannyian adókedvezményre lesznek jogosultak 2013-ban. A FEOR–9-es szakképzettséggel nem rendelkező munkavállalók után a munkaadók a minimálbér összeghatáráig a most érvényes 27 százalék szociális hozzájárulási adó helyett csak 18 százalékot fognak fizetni. A bérek 2013-as alakulását és általában a megélhetésünket befolyásoló minden adat felkerül a Bérkalkulátor honlapjára, a telefonadótól, a cégautó adón keresztül a dugódíjig. Ha összességében kíváncsi arra, adott bruttó keresetből mennyit visz majd haza és ebből az adóváltozások után mennyi maradhat a családi kasszában, látogasson el a Bérkalkulátor oldalára, ahol nap mint nap frissített hírekkel követheti nyomon a változásokat.

2012. november 3., szombat

magánnyugdíjpénztár hozamok 2013


A magán-nyugdíjpénztári tagságukat fenntartók is jogosultak lesznek arra, hogy megállapodást kössenek a nyugdíj-biztosítási szervvel, ha nincs elegendő szolgálati idejük - tájékoztatott a nemzetgazdasági miniszter egy parlamenti képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.

"Tekintettel arra, hogy a maradó pénztártagok 100 százalékos társadalombiztosítási nyugdíjra szereznek várományt a biztosítási jogviszonyukban megfizetett 10 százalékos nyugdíjjárulékért cserébe, ezért valóban indokolt, hogy a megállapodás-kötési lehetőség, amennyiben nincs elegendő szolgálati idejük, a pénztártagok részére is nyitva álljon" - írja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az országgyűlés honlapján közzétett, Vágó Gábor LMP-s képviselő kérdésére adott válaszában. A szükséges jogszabály-módosítási javaslatot a nemzetgazdasági tárca szakértői már kidolgozták, benyújtásáról pedig a társadalombiztosítási törvény soron következő módosításakor fognak gondoskodni - közölte a miniszter. A hatályos szabályok szerint ugyanis a társadalombiztosításról szóló törvény jelenleg csak a magán-nyugdíjpénztári tagsággal nem rendelkezőknek biztosítja azt a lehetőséget, hogy szolgálati idő szerzése érdekében a nyugdíjbiztosítási szervvel megállapodást kössenek - hívta fel a figyelmet Vágó Gábor. A nyugellátás összege elsősorban a megszerzett szolgálati időtől, valamint az úgynevezett átlagszámítási időszak alatt elért nyugdíjjárulék-köteles keresetek, jövedelmek alapján számított átlagkereset összegétől függ. A hatályos társadalombiztosítási jogszabályok azok számára is lehetőséget nyújtanak a nyugellátáshoz szükséges szolgálati idő, illetve szolgálati idő és az ehhez kapcsolódó, figyelembe vehető jövedelem megszerzésére, akik nem állnak (nem álltak) biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban. A törvény szerint a megállapodás megkötése napján érvényes minimálbér alapulvételével számított 34 százalék nyugdíjjárulékot kell megfizetnie annak a nem magán-nyugdíjpénztári tag nagykorú személynek, aki az öregségi teljes, illetve öregségi résznyugdíjra jogosultságához szükséges hiányzó szolgálati időt - legfeljebb azonban öt naptári évet - kívánja szolgálati időként elismertetni. A hiányzó szolgálati idő elismerésére akkor köthető megállapodás, ha az igénylő öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges húsz év szolgálati idővel nem rendelkezik, vagy aki a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt 1997. december 31-ét követően tölti (töltötte) be, de nem rendelkezik az öregségi résznyugdíjhoz szükséges tizenöt év szolgálati idővel. Megállapodást köthetnek a nyugdíjbiztosítóval azok is, akik nem állnak biztosítási jogviszonyban. A megállapodás megkötésénél a nyugdíjjárulék-fizetés alapja a megállapodást kötő személy által meghatározott jövedelem, legfeljebb azonban a megállapodás megkötésekor érvényes járulékfizetési felső határ napi összegének figyelembevételével a naptári hónapokra számított összeg, de legalább a megállapodás megkötése napján érvényes minimálbér összege. A járulékfizetési felső határ 2012-ben napi 21 700 forint, a minimálbér összege pedig havi 93 000 forint. A nyugdíjjárulék mértéke szintén 34 százalék. Azoknak is lehetőségük van megállapodást kötni, akik 1998-ban nem kaptak gyermekgondozási segély (gyes) a gyermek gondozása, ápolása címén igénybe vett fizetés nélküli szabadság időtartamára amiatt, hogy a család egy főre jutó jövedelmének összege meghaladta a jogszabályban előírt mértéket. Az érintettek erre az időszakra úgy szerezhetnek szolgálati időt, ha a megállapodás megkötésének napján érvényes gyes összegének (2012-ben havi 28 500 forint) a 10 százalékának megfelelő, vagyis 2850 forint járulékot megfizetnek. A gyes idejével megegyező otthoni gondozás idejére szóló megállapodás megkötését követően a nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettséget egy összegben, a megállapodás megkötését követő 30 napon belül kell teljesíteni.

Bérnövekedés 2013

Bérnövekedés 2013 : Súlyos problémákat vethet fel az egyéni járulékok terhére biztosítandó bármilyen kedvezmény bevezetése - írja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy szocialista parlamenti képviselő által feltett kérdésre válaszolva, amely arra vonatkozott, pontosan miként kívánja a kormány kiteljesíteni a családi adókedvezmény rendszerét. A tárcavezető leginkább a gazdasági fejlődésben bízik, amely megindulásával növekedni fognak a jövedelmek, és minden szülő ki tudja használni az őt megillető családi kedvezményt.
 "Reményeink szerint a gazdasági fejlődés megindulásával növekedni fognak a jövedelmek is, és így minden szülő képes lesz arra, hogy az őt megillető családi kedvezményt a jelenlegi szabályok fennmaradása esetén is teljes összegben tudja érvényesíteni" - áll Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Kiss Péter szocialista képviselő által Orbán Viktor miniszterelnöknek feltett kérdésekre adott írásbeli válaszában.

A 2012-2013. évre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallásokban átlagosan havi 159 ezer forint összevonás alá eső bruttó jövedelemről adtak számot a magánszemélyek - tájékoztatott a múlt héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ahhoz, hogy a három- vagy többgyermekeseknek járó családi kedvezményt teljes egészében igénybe lehessen venni, tavaly havonta legalább bruttó 487 ezer forintot kellett keresni.

Az idei évben viszont már ennél nagyobb jövedelemre, havi bruttó 530 ezer forintra van szükség. Ha jövőre is az idei szabályok maradnának érvényben, és a kormány ígéretének megfelelően teljesen megszűnne az adóalap-szorzás, akkor viszont már csak a legalább 618 750 forintot keresők használhatnák ki maradéktalanul a három kedvezményezett eltartott gyermek után járó kedvezményt.

A nemzetgazdasági miniszter várakozásainak beteljesüléséhez tehát legalább 200 százalékkal, azaz a háromszorosára kellene hipp-hopp növekednie az átlagos jövedelemnek ahhoz, hogy teljes egészében ki lehessen használni a jelenlegi szabályok szerinti családi kedvezményt. És mint tudjuk, léteznek az átlag alatt kereső munkavállalók is.

Kiss Péter azt is meg szerette volna tudni, hogy "mekkora kör számára, és összességében milyen mértékben biztosítanak így transzfert a családok számára, s mi lesz a fedezete a családi adókedvezmény bővítésének"? Matolcsy György a kérdésekre adott válaszában elismerte, hogy egy kedvezmény feltételrendszerét mindig lehet tökéletesíteni, javítani, fejleszteni, és természetesen törekedni kell arra is, hogy a kedvezményt a potenciálisan érintettek minél szélesebb köre és a lehető legteljesebb mértékben tudja érvényesíteni. Ugyanakkor sietett leszögezni, hogy "bármennyire is szeretnénk azonban, ezeknek a törekvéseknek mindig határt szab a költségvetés teherbíró képessége".

A miniszter mindössze annyi konkrétumot közölt, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatát - amely szerint azok, akik az adójukban nem tudják érvényesíteni a kedvezményeket, azt a munkavállalói járulékukból is megtehessék - szakértői vizsgálatnak vetették alá, amely még korántsem zárult le. Számításaik jelenlegi állása szerint "a szóban forgó felvetés maradéktalan megvalósítása mintegy 48 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek".

adóköteles nyugdíj 2013

 A jövő évtől sem terheli adó az öregségi nyugdíjakat, miután az Országgyűlés hétfőn felülírta azt az 1997-ben hozott törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy az időskori juttatásokat 2013-tól személyi jövedelemadóval sújtsák. A képviselők 311 igen szavazattal, 14 tartózkodás mellett fogadták el a nyugdíjbiztosítási tárgyú jogszabályok változásait. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az előterjesztéshez fűzött indoklásában arra emlékeztetett, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló, 1997-es törvény 2013-tól a jelenlegitől gyökeresen eltérő nyugdíjszámítási szabályt tartalmazott, így bruttó összegű nyugdíjakat állapított volna meg a bruttó keresetekből, és ehhez más léptékű, lineáris mértékskálát rendelt volna. A tárcavezető szerint mindez felvetné a nyugdíjak adóztatásának kérdését, ám a bruttó nyugdíjak megállapításához szükséges jogszabályokat nem hozták meg, a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása után pedig indokolatlan az említett szabályok fenntartása.
A most elfogadott javaslat ezért 2013. január 1-je után is érvényben tartja a hatályos nyugdíjszámítási szabályokat, azaz a nyugdíjak továbbra is személyijövedelemadó-mentesek maradnak. A kormányzati előterjesztésbe egy MSZP-s módosító javaslattal az is bekerült, hogy a nyugellátást forintban kell folyósítani. A szocialisták kezdeményezésüket azokkal a sajtóhírekkel indokolták, hogy a kormány a nyugdíjak egy részét Erzsébet-utalványban akarja kifizetni. A kabinet cáfolta, hogy ilyen szándéka lenne, és támogatta az indítvány elfogadását.  A parlament döntése értelmében továbbá meg kell vonni a nyugdíj-kiegészítés helyébe lépő pótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel. Az Országgyűlés hétfőn erről több más nyugdíjtárgyú változással együtt határozott, miután az ezt rögzítő módosító javaslatot a múlt héten a Fidesz-KDNP és a Jobbik mellett az LMP is megszavazta. A jogosultságokat október végéig vizsgálják felül. A fideszes Wittner Mária és Iván László, valamint a jobbikos Sneider Tamás, Novák Előd, Murányi Levente, Szilágyi György és Hegedűs Lorántné előterjesztése alapján az illetékes miniszternek akkor kell – 2013. január 1-jétől – megszüntetnie a nyugdíjpótlék folyósítását, ha az abban részesülő 1945 és 1949 között részt vett a demokratikus államberendezkedés felszámolásában, illetve az 1956-os forradalom leverésében és a megtorlásokban. Ugyanez vonatkozik azokra, akik 1948 és 1990 májusa között végzett titkosszolgálati tevékenységük, abban az időszakban betöltött állami vezetői tisztségük vagy az állampártban, illetve a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) ellátott vezető tisztségük miatt érdemtelenek a nyugdíjpótlékra, továbbá érinti a felülvizsgálat az özvegyi jogon folyósított nyugdíjpótlékokat is. Sajátos kompromisszum rajzolódik ki a korhatár alatti szolgálati nyugdíjasok ügyében: egy kormányzati feljegyzésből kiderül, hogy a munka világába történő visszatérés önkéntes alapon történhet majd, ám a nyugállományban maradókat adóval sújtaná a kabinet. A pénzcentrum.hu hírportál úgy tudja, hogy a nyugállományban maradó korhatár alattiak időskori járandóságát a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár (most 65 év) eléréséig 16 százalékos adó terhelné. Annyi megkötés lenne, hogy a levonással terhelt nyugdíj összegének el kell érni a mindenkori bruttó minimálbér másfélszeresét (ez jelenleg havi 117 ezer forint). Megszüntetnék a nyugdíj adómentességét azoknál is, akik inkább a magánszektorban vállalnak munkát. Az ő jövedelmük és nyugdíjuk együttesen adózna. Megbüntetnék azt is, aki a szolgálati nyugdíj mellett bejelentés nélkül munkát vállal. Akiről kiderül, hogy feketén dolgozik, annak az öregségi nyugdíjkorhatárig megvonnák a szolgálati nyugdíját.

2012. október 4., csütörtök

söralátét adóbevallás nyomtatvány 2013/2014

A söralátét méretű adóbevallásra 2013 - tól vonatkozó érdeklődésünkre a miniszterelnökségről a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) irányították munkatársunkat, ahol viszont azt kérték, hogy kérdésünket írásban tegyük föl. Levelünkre az NGM Kommunikációs Titkárságától a következő válasz érkezett:

„A „söralátétként” elnevezett egy oldalas adónyilatkozattal először idén május 21-ig teljesíthették a magánszemélyek 2011. évi bevallási kötelezettségüket. A nyilatkozatot elektronikusan illetve papír alapon is ki lehetett tölteni. Annak a magánszemélynek, aki ezt a nyilatkozati formát választotta az azonosító adatokon kívül mindössze három sor kitöltésével (lásd. a mellékelt nyomtatvány C blokkját) teljesíthette bevallási kötelezettségét.

Az adónyilatkozat a mellékletben megtekinthető.”
 Nem lehet nagyobb

Az akkor még csak leendő miniszterelnök egészen pontosan a következőt mondta: „A mai adórendszer mellett a gazdaság meg fog fulladni. Tehát ezen mindenképpen változtatni kell. Jelentős mértékben kell változtatni. Ha a kifejezést nem használtam volna tegnap, akkor adóforradalomról is beszélhetnék. Én ez ügyben a szándékaimról világosan beszéltem a választópolgárok előtt: söralátét nagyságú adóbevallás. Ez a minimális célkitűzés. Tehát az, hogy ma Magyarországon adótanácsadókat kell fogadni egy egyszerű adóbevallás elkészítéséhez – és erről tudnék én is beszélni önöknek – az képtelenség. Speciális felsőfokú végzettséggel kell rendelkezni olyan törvények értelmezéséhez, ami egyébként az emberek alapvető életszükségletével függ össze. Ez tarthatatlan, ez nem szabadság és ez nem demokrácia. Az adótörvényeket – mint mondtam – úgy kell megváltoztatni, hogy az adóbevallás nem lehet nagyobb, mint egy söralátét. Kisebb esetleg lehet. A mértékére is igaz ez.”
Megvalósítható lenne 2013 - tól

A söralátét méretű adóbevallás megvalósítható lenne, „csak fordítva kéne a lovon ülni” – közölte megkeresésünkre Angyal József okleveles adótanácsadó. Azt mondta: létezik egy úgynevezett M30-as munkáltatói igazolás, melyben a munkaadó leírja, hogy az illető munkavállalónak egy adott évben mennyi jövedelme volt. Ennek alapján lehet elkészíteni az adóbevallást. Ha valaki év közben munkahelyet változtat, akkor az M30-as tartalmazza az összes munkahelyét – tette hozzá Angyal.

A szakember úgy folytatta: 2006 májusa óta működik a cégek számára a havi elektronikus adatszolgáltatás, „tehát az adóhatóságnak (NAV) elektronikusan megvan az, amit az M30-as tartalmaz”. Épp ezért ezeket az adatokat a NAV ki kéne, hogy adja az adófizetőknek, akik, ha azzal egyetértenek, egyetértésüket aláírásukkal egy söralátéten elismerhetnék. A söralátéten mindössze pár sor lenne és egy aláírás. Elvileg tehát működhetne a miniszterelnöki ígéret, gyakorlatilag azonban nem működik: Ma – folytatta gondolatait Angyal József – ha kilép a cégtől a munkavállaló, „kap egy csomó papírt, azt átviszi a másik munkahelyre, miközben elektronikusan minden megvan”. Ahhoz, hogy a söralátét működjék, módosítani kellene az adózás rendjéről szóló törvényt, mégpedig úgy, hogy a törvény előírja a NAV adatszolgáltatási kötelezettségét. „Ezzel persze pluszfeladat hárulna a NAV-ra” – ismerte el. „De a Fidesz inkább kommunikál és nem kormányoz, a NAV-lobbi viszont túl erős. A farok csóválja a kutyát” – mondta. Angyal szerint a politikai akarat megléte esetén a söralátét méretű adóbevallás bevezetése csak pár napot venne igénybe. Angyal elismerte: az ilyetén adóbevallási rendszer nem lehetne teljes körű. Például ha egy magánszemély egy másiknak elad egy ingatlant, olyan – szintén adóköteles – jövedelemhez jut, amelyet nem cégtől kap, így az ilyen pénzeket a NAV-nak elküldött M30-asok nem tüntetik föl.

Ami van, az használhatatlan nyomtatvány

A minisztérium válaszában említett, 2012. január 1-én bevezetett »söralátétként« elnevezett egy oldalas adónyilatkozattal…” kapcsolatban Angyal annyit mondott: az teljesen használhatatlan, a NAV-nak módosítani kellett a kitöltési útmutatót, mert abszolút érthetetlen volt”. Interjúalanyunk hangsúlyozta: ahhoz, hogy valaki három sort kitöltsön, tizennégy föltételnek kellett megfelelnie. Hozzátette: tizenhétezren választották a négy és fél millió adózóból. „Ez olyan, mintha nem is lett volna. Az adminisztrációs költséggel ez bőven veszteséges”.

2012. július 25., szerda

szja kalkulátor

A személyi jövedelemadó bevallási kötelezettség teljesítésének lehetőségei 2012-2013. évben. Az adott évre vonatkozó adókötelezettségét a magánszemély adózó önadózással vagy munkáltatói  adómegállapítás révén teljesítheti. Önadózóként lehetősége van – a törvényi által meghatározott feltételek fennállása esetén – adónyilatkozatot tenni, az állami adóhatóság közreműködésével egyszerűsített bevallást benyújtani, vagy az adóhatóság közreműködése nélkül elkészíteni a bevallását.

Munkáltatói adómegállapítás
A magánszemély 2012. január 31-ig írásban nyilatkozhat a munkáltatójának, társas vállalkozásának és kérheti, hogy a 2011. évi személyi jövedelemadóját a munkáltatója, társasága állapítsa meg és számolja el a különbözetet (11NY29 jelű nyilatkozat). Ha a magánszemély nem kéri a munkáltatói adómegállapítást, erről is nyilatkoznia kell (11NY30 jelű nyilatkozat). Ha a munkáltató nem ajánlja fel dolgozói részére a munkáltatói elszámolás választásának lehetőségét, erről és az egyszerűsített bevallás benyújtásának választhatóságáról időben tájékoztatnia kell a magánszemélyt.

Adónyilatkozat (1153ANY)
A személyi jövedelemadóról szóló törvény új lehetőségként vezeti be az adónyilatkozatot az adókötelezettség teljesíthetőségének rendszerébe. A magánszemély adónyilatkozatot tehet, ha nem keletkezett olyan kötelezettsége, vagy nem él olyan jogosultsággal, amely miatt bevallási kötelezettségét munkáltatói adómegállapítással vagy adóbevallással kell teljesítenie. A NAV honlapján letölthető a 1153ANY nyomtatvány és a kitöltési útmutató, mely 13+1 kérdéssel segít annak eldöntésében, hogy a magánszemély jogosult-e adónyilatkozat megtételére. Az adónyilatkozaton az azonosító adatokon kívül mindössze a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti valamennyi adóévi adóköteles jövedelem együttes összegét, a jövedelmet terhelő jövedelemadó (16 %) összegét, valamint a munkáltató/kifizető által levont személyi jövedelemadó, adóelőleg összegét kell feltüntetni. A kitöltött, aláírt adónyilatkozat postára adásának, illetve elektronikus úton történő visszaküldésének határideje 2012. május 21.
 
Egyszerűsített bevallás (1153NY) 2013
Az adóhatósági közreműködéssel készített egyszerűsített bevallást az erre a célra szolgáló nyilatkozaton (1153NY) kérheti a magánszemély az adóhatóságtól. A kitöltött, aláírt nyilatkozatot 2012. február 15-ig kell postára adni vagy az ügyfélkapun keresztül az adóhatóság részére megküldeni. A határidő jogvesztő, elmulasztása esetén már csak a 1153-as nyomtatvány, valamint a 1153ANY adónyilatkozat kitöltésével lehet a kötelezettséget teljesíteni.

Az adóhatóság közreműködése nélkül elkészített bevallás (1153)
Amennyiben a magánszemély nem választhatja, vagy nem választja az adónyilatkozat kitöltését vagy az egyszerűsített bevallási lehetőséget, és nem kéri a munkáltatói adómegállapítást – vagy a munkáltató ez utóbbit nem vállalja –, akkor a 1153 számú személyi jövedelemadó bevallás nyomtatványon (teljes, vagy csökkentett adattartalommal), az állami adóhatóság közreműködése nélkül, önállóan köteles teljesíteni bevallási kötelezettségét. Az szja kalkulátor ingyenesen használható minden adózó számára. Ebben az esetben bevallását kitöltve, aláírva 2012. május 21-ig személyesen az ügyfélszolgálatokon, postai úton vagy – ügyfélkapus regisztrációval rendelkezés esetén – elektronikus úton küldheti vissza az állami adóhatósághoz. Az egyéni vállalkozók és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek – fentiektől függetlenül – személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségüket 2012. február 27-ig kötelesek teljesíteni.

2012. július 2., hétfő

Megbízási díj kalkulátor

A megbízási díj tervező kiszámítja a levonandó adót és járulékokat, bemutatja, hogy mekkora költség terheli a céget. Mikor beszélhetünk biztosítási jogviszonyról? Mit jelent a költségnyilatkozat és milyen következményekkel számolhatunk? Mi a különbség, ha van főállás, vagy ha nincs?

A megbízás jellegét tekintve polgári jogviszony.

Az adózók széles körében kialakult gyakorlat szerint a megbízási és más hasonló szerződést létesítő magánszemélyektől a kifizetők heti 36 órás biztosítási jogviszonyuk fennállását igazoló munkáltatói igazolást kérnek - ismerteti honlapján közzétett tájékoztatójában az adóhatóság. Erre a társadalombiztosítási törvény 2011. december 31-ig hatályos 31. § (3) bekezdése alapján volt szükség. Eszerint ha a biztosított legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonnyal rendelkezett, az egyidejűleg fennálló biztosítási jogviszonya alapján nem kellett pénzbeli egészségbiztosítási járulékot fizetnie. Ez a rendelkezés azonban 2012. január 1-jén hatályát vesztette. A 2012. évi szabályok alapján a megbízási díj és más hasonló díjazás adó-, illetve járulékkötelezettségében nincs különbség attól függően, hogy a magánszemélyt más jogviszonyában legalább heti 36 órában foglalkoztatják-e. Ezért a heti 36 órás jogviszony fennállását a magánszemélynek nem kell igazolnia a kifizető felé, illetve ilyen igazolás bemutatását a megbízási díjat, más hasonló juttatást fizető foglalkoztató sem kérheti a magánszemélytől - szögezi le a NAV

Regisztrációs adó kalkulátor

Az autók avultatása megmarad, ami a regadó 2013 szemszögéből azt jelenti, hogy például egy 5 éves autó esetén a díj felével, 11 éves gépjárműnél a negyedével, 20 évesnél pedig tizedével kell csupán kalkulálni. További kedvezmény, hogy a külföldi rendszámmal, magyar tulajdonos nevére bejegyzett autók esetében, ha a tulajdonos nem kívánja bizonyítani, hogy az év nagy részében külföldön tartózkodik lehetőség lesz az autó honosítására, ilyenkor pedig a tulajdonos kedvezményt kap az adóból, melyet a regisztrációs adó kalkulátor 2013 is megmutat. Már az idén emelkedett viszont a céges autók regisztrációs adójának mértéke, ez elsősorban a leggyakrabban használt 1,6 literes erőforrással szerelt autókat érinti. A regadó magasabb összege mellett a cégautó adó mértéke is megnövekedett, e mellett számolni kell a gázolaj jövedéki adójának megnövekedett összegével is, valamint az üzemanyagárak folytonos változásával. Amennyiben szeretnénk kiszámolni, hogy a cégautók költsége tekintetében  mire számíthatunk, használjuk a regisztrációs adó kalkulátor 2013 változatát. Bár a regisztrációs adó ez év januártól kedvezőbb lett, ez a pozitív változás csak akkor lesz érezhető a használtautó-piacon, ha az euró árfolyama jóval 300 forint alá megy. A jelenlegi árfolyamrekordok mellett a regisztrációs adó elejétől hiába csökkent nagy mértékben, a piac összességében jó esetben a tavalyi mérsékelt forgalommal számolhat. A regeadó 2013-ban nem valószínű, hogy még tovább csökkenne, de kérdés, ez elegendő-e ahhoz, hogy az autópiac tartósan fellendüljön. A regisztrációs adó kalkulátor 2013. használatával kiszámítható, hogy egy  személygépkocsi behozatalakor mennyi a megfizetendő regadó. A regisztrációs adó 2013. évi kalkulálásához nem kell más, mint megadni a motor típusát, és környezetvédelmi besorolást. A regisztrációs adó 2012-ban is a lökettérfogat, az első forgalomba helyezés óta eltelt idő megadásával lesz pontosan kiszámítható.

2012. június 19., kedd

napelem adó - napelem adózása

Bár az tény, hogy az áramszolgáltatóknak Magyarországon kötelezően át kell venniük a hálózatra kapcsolt napelemes rendszerekben megtermelt áramot, nagy kérdés ugyanakkor, hogy túltermelés esetén van-e a háztartási kiserőművek tulajdonosainak adófizetési kötelezettsége. A NAV állásfoglalása szerint igen cizellált a kép, arról nem is beszélve, hogy a legtöbb esetben egyedi elbírálás alá esik az "adóalany".
A túltermelést illetően ugyanakkor sokakban merülhet fel a kérdés: vajon a háztartási kiseröművek tulajdonosainak van-e adófizetési kötelezettségük? Az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján ugyanis adóalanynak minősül az a jogképes személy vagy szervezet, aki (amely) saját neve alatt üzletszerű, illetőleg tartós vagy rendszeres jelleggel folytat olyan tevékenységet mely ellenérték elérésére irányul vagy azt eredményezi, és annak végzése független formában történik. Arról nem is beszélve, hogy az üzletszerűségnek, illetőleg a tartós, rendszerességnek nem kell együttesen fennállnia a NAV szerint. Amennyiben a háztartási méretű kiserőmű magánszemély üzemeltetője már adóalany, például egyéni vállalkozó (és a háztartási kiserőmű üzemeltetését adóalanyként végzi, például a gazdasági tevékenységéhez szükséges energiát állítja elő szélerőművel), úgy a többlet energia értékesítését természetesen számláznia kell a tőle villamosenergiát vásárló felé. Amennyiben tehát egy egyéni vállalkozó otthonának és saját tevékenységének energiaellátása végett felállít és üzemeltet egy háztartási kiserőművet, az ebből származó megtermelt energiát kizárólag egyéni vállalkozó adóalanyként értékesítheti, mivel termelő tevékenységétől nem választható el az energia értékesítése. Ezzel szemben, ha vállalkozási tevékenységet nem végző magánszemély állít fel háztartásának energiaigényére tervezett termelő egységet, melynek fölöslegét táplálja a közműbe, nem beszélhetünk adóalanyiságot keletkeztető gazdasági tevékenységről - magyarázza a NAV. Összefoglalva: A háztartási méretű kiserőmű üzemeltetője nem kötelezhető áfa adóalanyként való bejelentkezésre pusztán azon ok miatt, mert a közcélú hálózatba energiát táplálhat, ha felesleges energiával fog rendelkezni. Minden esetben a fenti szempontok figyelembevételével szükséges vizsgálni azt, hogy a saját fogyasztás céljából termelt energiafölöslege olyan rendszerességgel vagy nagyságrendben értékesül-e, ami a magánszemély áfa adóalanyiságát megalapozná.

2012. május 9., szerda

Az új adócsomag főbb elemei

Az adócsomag fő elemei 2012-2013 évben :
- a banki különadót 2014-től eltörlik
- telefonadó: 2 Ft / perc, az első tíz perc havonta ingyenes, adóplafon magánszemélyeknek havi 700 Ft, vállalkozásoknak 2500 Ft, a szolgáltatóktól vonják
- pénzügyi tranzakciós illeték: mértéke egy ezrelék (0,1 %), a szolgáltatóktól vonják (bevétel: min. 130 milliárd forint)
- biztosítási adó: kgfb: 30 százalék, casco: 15 százalék, vagyon- és balesetbiztosítások: 10 százalék

 A Bankszövetséggel kötött tavaly decemberi megállapodás értelmében a kormány még at vállalta, hogy a bankokat sújtó különadót kivezetik, és nem terhelik őket új adókkal. Ezzel szemben a pénzügyi tranzakciós illetéket Matolcsy szerint a pénzintézeteknek kell megfizetniük, és nem fogják tudni ráterhelni a költségeket az ügyfelekre. Az, hogy a bankok tranzakciós adójával kapcsolatban nem hangzott el felső határ, és a bankadónál lényegesen nagyobb szektoradót kell befizetniük, azt jelzik, hogy a jövőben sem vehetők készpénznek az ígéreteik. Ugyanígy nehezen indokolható a 30 %-os társasági adó az energetikai szektorban, vagy az, hogy a telekom-cégeket hogyan veszik rá arra, hogy ne hárítsák át a fogyasztókra a telefonadót.

Új adócsomag döntöttek : lesz telefonadó, pénzügyi tranzakciós illeték, biztosítási adó

Matolcsy bejelentett nekünk - új adó, 51 adó lesz : A kabinet szerdai ülésén döntöttek a telefonadóról, a pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról. A telefonadó már júliusban jön, de ténylegesen augusztustól fizetjük, a 2013-tól élő tranzakciós adóból 130 milliárdot várnak, az adó a bankokat terheli.

Telefonadó júliustól

A telefonadóként ismertté vált távközlési forgalmi adóról azt mondta: minden hír igaz, amit korábban tudni lehetett. Havonta első tíz perc ingyenes, afölött 2 forint percenként, magánszemélyek maximum 700 forintot adózhatnak havonta, az üzleti előfizetőknél 2500 forint lesz a korlát. A telefonadót a kormány eredeti terveinek megfelelően, júliustól bevezetik, azt ténylegesen augusztustól fizetjük. A nemzetgazdasági tárca úgy tervez, hogy a költségvetésbe idén 30 milliárd folyik be az új adóból. A miniszter szerint az adó a távközlési cégeket terheli – az nem egészen világos a jelen helyzetben, hogy ez csak beszedési kötelezettséget jelent-e (mint a biztosítási adó a biztosítóknak), vagy azt, hogy valóban a cégeknek, és nem az előfizetőknek kell adózniuk. Matolcsy György a héten egy parlamenti képviselői kérdésre adott válaszban elismerte: lehetséges, hogy a telefonadó bevezetése a kezdeti időszakban a beszélgetések időtartamának némi csökkenésével jár. Erre vélhetően rövid időn belül díjcsökkentéssel reagálnak majd a távközlési szolgáltatók, erősítve egyébként azt a tendenciát, hogy a telefonszolgáltatások költsége évről évre csökkenő. Ezért az esetleges fogyasztáscsökkenés nem lesz tartós, a korábbi évekhez hasonlóan a beszélgetések időtartama növekvő pályán marad, vélte a miniszter. Az Invitel, a kisebb telekomszolgáltatók egyike egyébként szintén kedden közölte: szemben a nagy szolgáltatókkal (Telenor, Magyar Telekom és Vodafone) a percalapú telefonadót támogatja. A cég szerint a percalapú telefonadó érinti ugyanis a legkevésbé hátrányosan a nehéz helyzetben élő, szociálisan rászoruló embereket. Az Invitellel szemben a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone szerint a jelenlegi tervezet aránytalanul magas, nehezen kiszámítható távközlési költségnövekedést okozna a magyar vállalatok számára. Ezáltal a percalapú adó veszélyeztetné Magyarország és a magyar vállalatok versenyképességét.

Tranzakciós illeték: 1 ezrelék, ötmilliós limit

A lehető legszélesebb bázisra a lehető legalacsonyabb kulcsot alkalmazták, mondta a pénzügyi tranzakciós illetékről, amilyen adót az Európai Unióban is terveznek, megjegyezve: „mi hasonló irányba megyünk, de mást csinálunk”. Évente 600 000 milliárd forintos pénzügyi tranzakció van évente, ebből egy 130 000 milliárd forintos körre terjed ki az 1 ezrelékes illeték. A tranzakciós adó alanya az átutalást végző pénzintézet lesz. Egy 100 000 forintos átutalás a pénzintézetnek 100 forintjába kerül majd – mondta a miniszter, megjegyezve: az adó alól lehetnek kivételek, így mentesül például a Magyar Nemzeti Bank és az Államkincstár, valamint mentesülnek a magánszemélyek is, ha egyik számlájukról a másikra utalnak. Az adónak a Széll-terv szerint 30 000 forint lett volna a felső határa, végül azonban ezt az elképzelést elvetették.
A kormány döntött arról is: a vállalatok egymás közötti pénzügyi tranzakciói ötmillió forint fölött csak átutalással történhetnek, készpénzes ügyleteket csak ennél kisebb összegekkel lehet végezni. Elvetették viszont azt az ötletet, hogy magánszemélyekre is terjesszék ki valamilyen összeghatárral a kötelező utalást.

Biztosítási adó: háromból egy

„Három adónemet vezetünk ki, a szektorális adót, a baleseti adót és a tűzvédelmi hozzájárulást, ezek helyébe jön a biztosítási adó. A biztosítási adóból a korábbi adóknál 15 milliárddal több bevételre számít a kormány” – mondta Matolcsy. A pénzintézetek és a biztosítók megpróbálják majd átterhelni az új adókat az ügyfelekre, de mint ahogy a bankadónál sem sikerült, úgy most sem fog, ezt elsősorban a verseny nem teszi majd lehetővé. „Nagyon sok részletről folynak még a tárgyalások” – tette hozzá Matolcsy.

2012. április 24., kedd

Sárgacsekk adó ! Lesz sárgacsekk adó ?

A sárgacsekk-adó pénzügyi tranzakciós illeték szürkítheti a gazdaságot.
Minden magyarországi pénzmozgásra kivetik a pénzügyi tranzakciós illetéket a sárgacsekk adót, ezért ugyanúgy érinti a bankokat is, mint mindenki mást - mondta Kovács Levente a Magyar Bankszövetség főtitkára Duna Tv közbeszéd című műsorában. Jelezte: a bankszövetség álláspontját akkor alakítja ki, miután megkapta a tervezetet. Az egyeztetések a közeljövőben kezdődnek el arról, hogy mire és hogyan vonatkozzon. A főtitkár szerint, amennyiben a pénzügyi tranzakciós illetéket mindenre kiterjesztik, a növekedést nem akadályozza, ugyanakkor a gazdaság fehérítése ellen hat. A sárgacsekk-adót 2013 elejétől vetnék ki, mértéke 0,1 százalék lesz, és a program szerint alapvetően lakossági és vállalati banki, illetve postai tranzakciókra, így a készpénzfelvételre és befizetésre, a gazdasági szereplők banki átutalásaira, a csoportos beszedésekre, a bankkártyás vásárlásokra és a postai pénzforgalmi tranzakciókra terjedne ki. A hivatalos kormányzati elképzelés szerint a telefonadó általánosan minden megkezdett perc és elküldött sms/mms után 2 forint lesz, és idén év közepén már életbe lép.

2012. április 17., kedd

Adó 2013: Fordított Adózás 2013

Fordított adózás 2013-tól: fordított ÁFA, fordított adózás tudnivalók. A gabonák, olajos magvak és a fehérje növények értékesítésekor a fordított adózás szabályait kell alkalmazni július elsejétől az erről szóló törvénytervezet szerint, amely a kormány honlapján jelent meg.
A fordított adózásnál az eladó nem számít fel áfát, a forgalmi adót a vevőnek kell megfizetnie. A Nemzetgazdasági Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ez a technika hozzájárul a mezőgazdaságban jellemző áfa-csalási módszerek visszaszorításához. A fordított áfa-szabályokat akkor kell először alkalmazni, amikor a teljesítés július 1. napjára esik. A fordított adó ill áfa alá eső termények a kukorica, búza, árpa, rozs, zab, triticale, napraforgó, repce és szójabab. Az eladónak az áfa-bevallásában meg kell adnia a vevő adószámát 2013 évben, míg a vevőnek az eladó adószámát kell közölnie az adóhatósággal. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter korábbi becslése szerint a fordított adózás havi 1,2-1,5 milliárd forintos bevételt is hozhat a büdzsének. Igaz, az akkori tervek szerint a gabonafélék, az olajos magvak, az élő baromfi és sertés, valamint a bontott baromfi és sertéshús szerepelt a fordított adózási körben. Március elején Balog Ádám, a nemzetgazdasági minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára kifejtette: ha meglesznek a konkrét elképzelések, konzultálni fognak a piac szereplőivel és a szakértőkkel. Az Európai Bizottsággal folyamatos az egyeztetés a fordított adózás bevezetéséről, az egyes mezőgazdasági termékekre. A fordított adózás egyszerűsítve azt jelenti, amikor az adót a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője fizeti meg az állam részére. Vagyis a számla az ÁFA felszámítása nélkül kerül kiállításra, és az adót majd a vevőnek kell megfizetnie az állam részére. A fordított adózás Magyarországon először korábban lépett életbe, amikor még csak a hulladékkereskedelmet érintette. Azóta az érintett termékértékesítések és szolgáltatások köre jelentősen bővült. A fordított adózás a fiktív adóalanyok által elkövetett visszaélések ellen jött létre, ugyanis mivel a fordított adózás alá eső számla ÁFA nélkül kerül kiállításra, így a vevő már nem tudja az ÁFA-t visszaigényelni, így értelmét veszíti az ilyen ügyleteket érintő fiktív számlák kiállítása is.

Adótörvény 2013 pdf letöltés

Megmarad a teljes, 1,27-szeres szuperbruttósítás a havi bruttó 202 ezer forint fölötti jövedelemrészre - derül ki a 2013. évi adótörvény-módosítási javaslatból. Az az alatti jövedelmeknél viszont csak a bruttó összeg után kell megfizetni a 16 százalékos személyi jövedelemadót. A családi kedvezményre vonatkozó szabályok alapjában véve nem változnak 2013-ban. A részletek teljesen nem ismertek még, tájékoztatást későbbre ígértek. A Parlament által elfogadott törvény alapján, az általános forgalmi adót érintő legfontosabb változás,az ötkulcsos adó lesz és az, hogy az általános áfa kulcs mértéke 2013. január 1-jétől talán 30%-ra emelkedik. Az új adómérték alkalmazásával kapcsolatban nem változtak a korábban előterjesztett átmeneti szabályok, így különös körültekintéssel kell eljárni például a folyamatos teljesítésű, illetve a határozott elszámolású ügyletek tekintetében, valamint a taxaméterek, pénztárgépek átállítása során. E tekintetben hangsúlyozni szeretnénk, hogy az alkalmazandó adókulcs megállapítása akkor vethet fel kérdéseket, amikor folyamatos teljesítésű, illetve határozott elszámolású ügyletek esetén a teljesítési időpont, azaz a fizetés esedékessége 2013. január 1-jét követő időszakra esik. A Törvény kiemeli az alvállalkozói teljesítések értékét a közvetített szolgáltatások fogalmából, így az önálló csökkentő tételnek minősül majd az iparűzési adó alapjának meghatározása során. A feltételes adómegállapítás szabályai új tartalmi elemekkel, a meghatározott feltételek teljesülése esetén kizárólag a társasági adót érintő jogszabályváltozás ellenére is 3 évig hatályban maradó tartós adómegállapítás intézményével, illetve a sürgősséggel történő elbírálás lehetőségével bővül. (Az eredeti elképzelésekkel ellentétben tehát a tartós feltételes adómegállapítás illetékre nem vonatkozna.) Az új jogintézmények bevezetése következtében módosulnak a díjtételek.

Adózás 2013

Adózás 2013: az adókedvezmények 2013-tól célirányosak
2013-tól a FEOR-9-es, szakképzettséggel nem rendelkező munkakörökben dolgozók után a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó helyett a minimálbér összegéig csak 18 százalékot kell fizetni. Adókedvezményekre jogosultak azok a csoportok, akik a munkaerő- piacra kívánnak visszailleszkedni, továbbá a pályakezdők, az ex- munkanélküliek, az idősebbek és a gyermeket vállaló nők.

Az eva is változások elébe néz 2013 -ban

A kisebb vállalkozások adójának az egyszerűsítése is jellemző lesz 2013- ban. Igyekeznek jobban elkülöníteni a különböző tevékenységeket, ezek ugyanis átláthatatlanok jelenleg. (valódi vállalkozási tevékenység, megbízási típusú tevékenység, munkavállalást pótló kényszervállalkozás) Az eva, azaz az egyszerűsített vállalkozási adó megoldása talán 2013- ban megvalósulhat. Nagyon egyszerűen alkalmazható, de ezt ellensúlyozza, hogy átláthatatlan a különböző adónemek integrálása. Valószínűleg egy átalányköltség megnevezése jelentheti a probléma kiküszöbölését, amellett, hogy az áfát külön kezelik. Az Unió ígéretet tett jövőre, hogy a kkv-k áfa- szabályait leegyszerűsítik. Ezzel az adó 2013 azt is biztosítja, miszerint eván- belül pénzforgalmi jellegű lesz az áfázás. Az adózás 2013- ban letisztulhat, amennyiben az összes adónemre egyszerűsített átalányköltséggel működő rendszert biztosítanak.

2012. április 13., péntek

Öregségi nyugdíjminimum összege 2013/2014

Öregségi nyugdíj legkisebb összege időszakonként
Az öregségi nyugdíj legkisebb összegét törvény állapítja meg, a nyugellátás évenkénti rendszeres emelésének végrehajtási szabályait kormányrendelet szabályozza.
Az öregségi nyugdíj legkisebb összege időszakonként.
További tájékoztatásért kérjük forduljon bizalommal a lakóhelye szerint illetékes kirendeltséghez!
Időszak
2013-2014 évben is 28,500 forint lesz vajon ?
Összeg
2011. január 1.
28.500
2010. január 1.
28.500
2009. január 1.
28.500
2008. január 1.
28.500
2007. március 1.
27.130
2007. január 1.
26.830
2006. január 1.
25.800
2005. január 1.
24.700
2004. január 1.
23.200
2003. január 1.
21.800
2002. január 1.
20.100
2001. január 1.
18.310
2000. január 1.
16.600
1999. január 1.
15.350
1998. január 1.
13.700
1997. január 1.
11.500
1996. január 1.
9.600
1995. január 1.
8.400
1994. január 1.
7.480
1993. szeptember 1.
6.600
1993. március 1.
6.400
1993. február 1.
5.200
1992. január 1.
5.200
1991. január 1.
5.200