A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyugdíj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyugdíj. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 3., szombat

adóköteles nyugdíj 2013

 A jövő évtől sem terheli adó az öregségi nyugdíjakat, miután az Országgyűlés hétfőn felülírta azt az 1997-ben hozott törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy az időskori juttatásokat 2013-tól személyi jövedelemadóval sújtsák. A képviselők 311 igen szavazattal, 14 tartózkodás mellett fogadták el a nyugdíjbiztosítási tárgyú jogszabályok változásait. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az előterjesztéshez fűzött indoklásában arra emlékeztetett, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló, 1997-es törvény 2013-tól a jelenlegitől gyökeresen eltérő nyugdíjszámítási szabályt tartalmazott, így bruttó összegű nyugdíjakat állapított volna meg a bruttó keresetekből, és ehhez más léptékű, lineáris mértékskálát rendelt volna. A tárcavezető szerint mindez felvetné a nyugdíjak adóztatásának kérdését, ám a bruttó nyugdíjak megállapításához szükséges jogszabályokat nem hozták meg, a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása után pedig indokolatlan az említett szabályok fenntartása.
A most elfogadott javaslat ezért 2013. január 1-je után is érvényben tartja a hatályos nyugdíjszámítási szabályokat, azaz a nyugdíjak továbbra is személyijövedelemadó-mentesek maradnak. A kormányzati előterjesztésbe egy MSZP-s módosító javaslattal az is bekerült, hogy a nyugellátást forintban kell folyósítani. A szocialisták kezdeményezésüket azokkal a sajtóhírekkel indokolták, hogy a kormány a nyugdíjak egy részét Erzsébet-utalványban akarja kifizetni. A kabinet cáfolta, hogy ilyen szándéka lenne, és támogatta az indítvány elfogadását.  A parlament döntése értelmében továbbá meg kell vonni a nyugdíj-kiegészítés helyébe lépő pótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel. Az Országgyűlés hétfőn erről több más nyugdíjtárgyú változással együtt határozott, miután az ezt rögzítő módosító javaslatot a múlt héten a Fidesz-KDNP és a Jobbik mellett az LMP is megszavazta. A jogosultságokat október végéig vizsgálják felül. A fideszes Wittner Mária és Iván László, valamint a jobbikos Sneider Tamás, Novák Előd, Murányi Levente, Szilágyi György és Hegedűs Lorántné előterjesztése alapján az illetékes miniszternek akkor kell – 2013. január 1-jétől – megszüntetnie a nyugdíjpótlék folyósítását, ha az abban részesülő 1945 és 1949 között részt vett a demokratikus államberendezkedés felszámolásában, illetve az 1956-os forradalom leverésében és a megtorlásokban. Ugyanez vonatkozik azokra, akik 1948 és 1990 májusa között végzett titkosszolgálati tevékenységük, abban az időszakban betöltött állami vezetői tisztségük vagy az állampártban, illetve a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) ellátott vezető tisztségük miatt érdemtelenek a nyugdíjpótlékra, továbbá érinti a felülvizsgálat az özvegyi jogon folyósított nyugdíjpótlékokat is. Sajátos kompromisszum rajzolódik ki a korhatár alatti szolgálati nyugdíjasok ügyében: egy kormányzati feljegyzésből kiderül, hogy a munka világába történő visszatérés önkéntes alapon történhet majd, ám a nyugállományban maradókat adóval sújtaná a kabinet. A pénzcentrum.hu hírportál úgy tudja, hogy a nyugállományban maradó korhatár alattiak időskori járandóságát a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár (most 65 év) eléréséig 16 százalékos adó terhelné. Annyi megkötés lenne, hogy a levonással terhelt nyugdíj összegének el kell érni a mindenkori bruttó minimálbér másfélszeresét (ez jelenleg havi 117 ezer forint). Megszüntetnék a nyugdíj adómentességét azoknál is, akik inkább a magánszektorban vállalnak munkát. Az ő jövedelmük és nyugdíjuk együttesen adózna. Megbüntetnék azt is, aki a szolgálati nyugdíj mellett bejelentés nélkül munkát vállal. Akiről kiderül, hogy feketén dolgozik, annak az öregségi nyugdíjkorhatárig megvonnák a szolgálati nyugdíját.

2012. április 13., péntek

Öregségi nyugdíj 2013

Az öregségi nyugdíj 2013.-ban változik. Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő és a nyugdíjba beszámítható havi bruttó átlagkereset összegétől függ. Aki a magánnyugdíj kasszában összegyűlt megtakarításával átment az állami nyugdíjkasszába, vagy nem volt tagja csak az állami kasszának, az első oszlopban szereplő százalékok szerinti öregségi nyugdíjra számíthat. Aki tagja maradt a magánnyugdíj pénztárnak, az a második oszlop szerinti öregségi nyugdíjat fogja kapni 2013 évben. Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkeresetet úgy kell meghatározni, hogy az (1) bekezdés, illetőleg az (5) bekezdés szerinti időszak alatt elért és a (6) bekezdés szerint növelt kereset, jövedelem együttes összegét el kell osztani az átlagszámítási időszaknak a biztosításban töltött azon napjainak számával, amelyekre a nyugdíjat igénylőnek az (1) és (5) bekezdésekben említett keresete, jövedelme volt. Az így kapott napi átlagot meg kell szorozni 365-tel, és el kell osztani 12-vel.
(8) Az osztószám megállapításánál a heti pihenőnapokat, a munkaszüneti napokat és a szabadnapokat is figyelembe kell venni.

oregsegi_nyugdij

2012. április 9., hétfő

özvegyi nyugdíj utalás 2013-2014 - özvegyi nyugdíj kifizetés

Átmeneti szabályok:
Az özvegyi nyugdíj feléledése szempontjából az elhunyt házastárs halálakor irányadó korhatárt kell figyelembe venni. Pl. ha egy 1957-ben született férfi felesége 2009-ben hunyt el, az ideiglenes özvegyi nyugdíjat egy évig folyósítják részére, a beszüntetésre ideje 2010. Ekkor az özvegy 53 éves. Az 1957-es születésűek nyugdíjkorhatára 65 év, (2022-ben tölti be) az emelt korhatárig tehát 12 év fog eltelni, az öregségi nyugdíjkorhatárt azonban 10 éven belül kell betölteni ahhoz, hogy az özvegyi nyugdíj feléledjen. Az átmeneti szabály biztosítja az özvegyi nyugdíj feléledését, mert a feleség halálakor a nyugdíjkorhatár 62 év, amelyet az 1957-es születésű özvegy 10 éven belül (2019-ben) be fog tölteni. Az utalási és kifizetési időpontokat a nyufig helyi osztályán közlik, vagy küldenek tájékoztatót.
/Tny. 53. §/

Aki 2009. december 31-ig az öregségi teljes, illetve résznyugdíjhoz szükséges életkort betöltötte, és a szükséges szolgálati időt megszerezte, nyugdíjjogosultságát bármikor érvényesítheti.
/2009. évi XL. törvény 8. § (4) bekezdés/

Aki az előrehozott, csökkentett előrehozott öregségi nyugdíjhoz szükséges életkort betöltötte, illetve az előírt szolgálati időt megszerezte, nyugdíjjogosultságát bármikor érvényesítheti. Ha a korhatár előtti nyugdíjra 2007. december 31. előtt szerzett jogot, és pl. munkaviszonyban áll, a munkaviszonya további fenntartása mellett is igényelheti a korhatár előtti nyugdíjat. Ha a jogosultságot 2007. december 31-ét követően szerezte meg, és munkaviszonyban áll, akkor veheti igénybe a korhatár előtti nyugdíjat, ha munkaviszonyát megszünteti 2012-től.
/2009. évi XL. törvény 8. § (5) bekezdés/

Aki legkésőbb 2009. december 31-ig belépett a prémiumévek programba, a munkavégzésre irányuló jogviszonya (pl. köztisztviselői) határozott idejűvé vált. A szerződése a nyugdíjjogosultság eléréséig áll fenn. Amennyiben az öregségi, illetve előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultságának időpontja a nyugdíjkorhatár emelés miatt későbbi, mint a munkaszerződés-módosításában szereplő időpont, a szerződése automatikusan meghosszabbodik a nyugdíj jogszerzésig.
/2009. évi CXXVI. törvény 51. §/

A nyugdíj összegének kiszámítása:
A személyi jövedelemadó 2010. évi szabályozásához igazodva a 2009. december 31-ét követően elért, egyéni járulékokkal csökkentett keresetre az adóalap kiegészítést is figyelembe véve kell a személyi jövedelemadó számítást elvégezni.
/2009. évi CIX. törvény 20. §/

Előrehozott öregségi nyugdíj 2012-2013

Előrehozott öregségi nyugdíj feltételei

Férfiak: 2010-ben az 1950-ben, vagy azt megelőzően született férfiak (60 éves, vagy idősebb) mehetnek előrehozott öregségi nyugdíjba, ha van 40 év szolgálati idejük, és nem állnak biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban. Az előrehozott öregségi nyugdíj igénylése esetén is teljesíteni kell azt a jogosultsági feltételt, hogy EGT- államban, illetve szociális biztonsági egyezmény hatálya alá tartozó személyek esetében a szerződő államban sem állhat biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban az igénylő.

Nők: 2010-ben a nők előrehozott öregségi nyugdíjkorhatára 59 év, ezt az életkort az 1951-ben születettek töltik be az év folyamán, de ők a korábban hatályos szabályok szerint 2008-ban, 57 évesen már elmehettek előrehozott öregségi nyugdíjba. Ha akkor nem éltek e jogukkal, azt később érvényesíthetik. A nyugdíjkorhatár felemelése a nők esetében is az 1952-es korosztállyal kezdődik, de az 1952-es és az 1953-as születésű nők 59 évesen - 2011-ben, illetve 2012-ben - előrehozott öregségi nyugdíjat vehetnek igénybe, ha van legalább 40 év szolgálati idejük, és sem belföldön, sem külföldön nem állnak biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban.